Eldugott könyvesboltok három földrészen

A grafikus és hóemberszakértő Bob Eckstein – nem mellesleg a The New Yorker rajzolója is – éppen a világ könyvesboltjairól ír könyvet, melyhez nemcsak végiglátogatta a boltokat, hanem saját maga illusztrálta is őket. A 150 könyvesboltból az Atlas Obscura olyan rendhagyó könyvszentélyt választott ki, melyeket egyáltalán nem egyszerű megtalálni. De ha már írunk róla, akkor érdemes őket felkutatni, ha épp ezekben a városokban járunk.

Lássuk, mire jutott a szerző:

 

Un Regard Moderne – Párizs

regard-moderne

Nem messze a Saint-Michelle metrómegállótól, vagyis a turistaforgatag központjában húzódik meg a 60-as évek óta ez a kis bolt. Olyannyira, ha valaki nem tudja, hogy hol keresse, simán elmegy mellette az utcán. Pár ember fér el egyszerre a könyvektől roskadozó két szobányi térben, ahol van képregény, szépirodalom, művészeti könyv, erotikus kiskönyv, zenei témájú könyv, és persze sok minden más. De leginkább egy egészen különleges atmoszféra, amelyet a beat nemzedék „celebjei”, úgymint Ginsberg, vagy Borroughs is örömmel látogattak. A tulaj, Jacques Noel, állítólag legendás figura. Szinte csak ő tudja, hogy mit hol érdemes keresni a nagy kupacban. A bolt pedig állítólag Párizsban talán a legizgalmasabb könyvesbolt.

Cím: 10 rue Git le coeur, Paris, 6. kerület

 

Word on the Water – London

 

Word on Water, London
Word on Water, London

London egyetlen vízen lebegő könyvesboltja meglehetősen hányattatott sorsú volt az elmúlt években. 2014-ig A Regent’s Canal nevű csatornán volt ez a kis hajó, melyre két szülőatyja építette a használt könyveket árusító különleges boltot. A hajók tartózkodási engedélyét szabályozó Canal & River Trust azonban nem hagyta őket békén, és sorra odább kellett hajózniuk és ideiglenesen kikötniük, ahol tudtak. Végül 6000 rajongó, köztük ismert emberekkel, aláírt egy petíciót, s megmentették kedvenc könyves hajójukat. A Word on the Water most a Granary Square-nél kapott helyet. Tulajdonosa, Jonathan Privett Ecksteinnek elmesélte a bolt (és saját) történetét. 2002-ben ki kellett költöznie az épületből, ahol lakott, s maradék pénzét egy régi, folyami hajóra költötte. Az azonban olyan rossz állapotban volt, hogy egyik éjszaka fogta magát, és kettétört. Ezután anyja kölcsönpénzéből egy volt rendőrségi hajón folytatta folyami életét, s csak ezután talált rá a boltnak is helyet adó százéves hajóra. A barátjával találták ki ezt az üzletet, ami aztán annyira népszerű lett, hogy rendszeresen tartottak rajta felolvasó esteket, koncerteket. A vendégek között ott volt Stephen Fry, vagy Russal Brand humorista, színész is.

 

 Librairie Avant-Garde, Nanking, Kína (nyitóképen is)

Librarie Avant-Garde, Kína, Nanking
Librarie Avant-Garde, Kína, Nanking

Ez a bolt sem egyszerűen csak egy utcasarkon van valamelyik főutcán, hanem egy bombák elleni katonai bunkerben. Egy hegyről vezet le az út, ami aztán eltűnik a föld alatt, és ebben a hatalmas könyvesboltban teljesedik ki. Mielőtt a könyvmolyok szentélye lett volna, parkolónak használták, most azonban egy 300 férőhelyes rendezvényterem és kávéház is helyet kapott benne a könyvek mellett. Sőt, egy hatalmas kereszt is függ a falon, ami az egésznek egy kicsit templomi jelleget kölcsönöz. A volt katonai bunkerben tehát azért függ a kereszt, mert a tulajdonos korábban Londonban a Szent Pál székesegyház mellett dolgozott, ahol rendszeresen hallotta a vallásos énekeket. Így aztán megkeresztelkedett, s Kínában létrehozta az olvasás templomát.

 

Underground Books – Coober Pedy, Ausztrália

Underground Bookstore, Ausztrália
Underground Bookstore, Ausztrália Fotó: travelblog.org

És még egy földalatti könyves létesítmény…Ez a bányászváros Ausztrális közepén gyakorlatilag a föld alá épült. A hőmérséklet ugyanis annyira elviselhetetlenül magas itt, hogy csak a föld alatt lehet kibírni az életet. És nem csak ebben a kisvárosban az egyetlen könyvesbolt – több száz kilométerre sincs még egy üzlet, amely könyveket árulna. A tulaj elmondása szerint leginkább az őslakosokról szóló, illetve történelmi témájú könyveket árulnak itt. A hely rendkívül hangulatos, és a könyvek is sikerrel megbújnak itt a forróság elől.

 

 



vissza a tetejére

Utazások