VAYA Travel > Országinfók > Ázsia > Oroszország
Oroszország
Oroszország Európa keleti részétől Észak-Ázsia (Szibéria) keleti partjáig, a Csendes-óceánig terjedő ország. A Föld legnagyobb területű állama, atomhatalom. Fővárosa Moszkva.
Oroszországról a kívülállók többsége alig tud valamit. Az egykori cári birodalom pazar dicsfénye és a szovjet korszak sematizmusának öröksége együttesen olyan Oroszországot eredményezett, amely zavarba ejtő, félrevezető, kiismerhetetlen és megunhatatlan.
A mai Oroszország alapját a skandináv kereskedők adták, ennek köszönhetően alakult meg Novgorodban a Rusz Fejedelemség. Aranykorát I.(Nagy) Péter cár idején élte, amikor is igazi fejlődésnek indulhatott. Az 1900-as évek elejétől a bolsevikok vették át a hatalmat, ezt követően folyamatosan egyéb országok csatlakoztak hozzá, így egy igazán soknemzetiségű ország jött létre az 1950-es évekre. Az 1985-ös gorbacsovi beszéd hatására omlott össze a Szovjetunió, vette át a jogfolytonosságát Oroszország, és váltak ki a tagországok.
Éghajlat
Az Oroszországi Föderáció éghajlatának kialakulására néhány meghatározó tényező volt hatással. A hatalmas méretek, sok területnek a tengertől való jelentős távolsága miatt a kontinentális éghajlat az uralkodó. Északon szubarktikus éghajlat a jellemző. Az ország déli részének hegységei megakadályozzák a meleg légtömegek beáramlását az Indiai óceán felől, a nyugat és észak felé nyitott síkságok kiteszik az országot az arktikus (sarkvidéki) és az óceáni befolyásoknak. Emiatt az ország nagy részén csak két évszak különül el világosan: a tél és a nyár; a tavasz és az ősz rövid ideig tart. A leghidegebb hónap a január (a tengerparton a február), a legmelegebb általában a július.
Oroszország négy éghajlati övezetben fekszik: arktikus, szubarktikus, mérsékelt és szubtropikus; a legkiterjedtebb a mérsékelt övezet. Szubtropikus éghajlata egy kis területnek van a Fekete-tenger partján, Szocsi környékén.
Télen a hideg szárazföldi légtömegek miatt magas légnyomású területek alakulnak ki az ország belső területein; a január közepi légnyomás Szibéria déli részén 1040 millibar; ettől a területtől nyugatra terjed Oroszország határai mentén Kazahsztántól Ukrajnáig. A magas légnyomású területeken Oroszország európai részén a délnyugati szelek dominálnak, Szibéria nagy részén a déli szelek, a Távol-Keleten az északnyugati szelek uralkodnak. Nyáron fordított a helyzet; a szárazföld belsejében a légtömegek felmelegszenek, és az ország ázsiai részén alacsony légnyomású területek alakulnak ki, ezért a nyári szélirány a téli ellentéte; Oroszország európai részén nyáron általában északnyugati szelek fújnak, Szibériában északi, a Távol-Keleten délkeleti az uralkodó szélirány.
Beutazás
Vízumköteles:
A vízum kiadásához szükséges, a külföldi állampolgár által a kérelemmel együtt benyújtandó okmányok:
az orosz utazási iroda igazolása (faxmásolat). Csak azok az orosz utazási irodák jogosultak a vízumok igazolására, amelyek rendelkeznek az Oroszországi Föderáció Külügyminisztérium Konzuli Főosztálya, illetve a Külügyminisztérium területi képviseletei regisztrációs számával, valamint a Konzuli Főosztály által kiadott idegenforgalmi hivatkozási számmal. Az orosz utazási iroda igazolása egységes formanyomtatványokon történik, az illetékes alkalmazott aláírásával, valamint az utazási iroda bélyegzőjével ellátva. A nyomtatvány kézi számozása megengedett. Más számozási módszer nem fogadható el;
a külföldi állampolgár utazását szervező külföldi utazási iroda (ill. az orosz utazási iroda külföldi képviselete) voucherének eredeti példánya. A külföldi utazási iroda aláírt és bélyegzővel ellátott voucherének tartalmaznia kell a külföldi állampolgár személyi adatait, tartózkodási idejét az Oroszországi Föderációban, (be- és kiutazás dátuma), a fogadó orosz utazási iroda megnevezését, a kifizetett szolgáltatások felsorolását (transzfer, szállás, kirándulások stb.). Amennyiben az út megvásárlása közvetlenül egy idegenforgalmi hivatkozási számmal rendelkező orosz utazási irodánál, az Oroszországi Föderáció területén történik, akkor elegendő a voucher eredeti ill. faxmásolata, amely ugyanazokat az adatokat tartalmazza;
oda-vissza útra szóló menetjegy (olyan országok állampolgárai esetében, akiknél fokozottan fennáll a migráció veszélye). A menetjegyen, az igazolásban és a voucherben feltüntetett dátumnak összhangban kell lennie
A turista vízumok általában egyszeri beutazásra érvényesek. Kétszeri beutazásra jogosító turista vízumok abban az esetben kerülnek kiadásra, ha az utazás során kétszeri be- és kiutazás történik (pl. Budapest - Moszkva - Tallinn - Szentpétervár - Budapest). A turista vízum legfeljebb 30 napos tartózkodásra adható ki.
A turista vízumon kívül az Oroszországba utazó külföldi állampolgárnak a turista voucher eredeti példányával, illetve, a "visszaigazolás a külföldi állampolgár fogadásáról" ellenőrző szelvénnyel kell rendelkeznie, és azokat a határellenőrzésnél bemutatnia. Bármelyik okmány, vagy a visszautazásra szóló menetjegy hiányában (olyan országok állampolgárai esetében, akiknél fokozottan fennáll a migráció veszélye) az Oroszországi Föderáció határőrsége a beléptetést megtagadhatja, a turista vízumot pedig érvényteleníti.
A turista vízum kiadásához az alábbi okmányokat kell benyújtani a konzuli hivatal részére
- útlevél,
- kitöltött vízumkérő formanyomtatvány,
- 1 db fénykép,
- a fenti kritériumok alapján kiállított turista okmányok.
Oltás:
Kötelező oltás, nemzetközi oltási igazolvány szükséges
- Nincs